Még egy nap!

Egy tehereutótól megriadva, elindultak a biztonságos bokrok felé.

Na, ki a vezér? Azért migis csak két kandur.

Táskavizit. Van-e még valami ennivaló?

Szeretnék egy kicsit játszani veled.

A Negró majdnem belefekszik a vizes edénybe.

Az utolsó szem tápot is felszedi.

A bokrok védelméből jött elő. Mikor meggyőződött róla, hogy nincs itt idegen akkor elindult felfelé.

Ma is, mint az utóbbi időben mindem reggel, félve közelítettem a macskák etetőhelyéhez. Soha nem tudhatom, hogy mit találok. Előkerülnek, vagy nem, és ha igen, milyen állapotban.
Mikor odaértem, csengettem néhányat, és elég gyorsan előkerültek. Előbb a Negró, majd nem sokkal utánna a Harlekin. Mindkettő elég óvatosan jött, elöbb jól körűlnéztek, hallgatóztak jobbra, balra, és csak mikor meggyőződtek róla, hogy nincs idegen, akkor indúltak el felfelé.
Nagyon aranyosak voltak megint mind a ketten. Elöbb a símogatásér jött mind a kettő, s csak utána mentek enni. Még egy napot kell átvészelni, hogy semmi baj ne érje őket. Azt nagyon fogom sajnálni, hogy többé nem láthatom őket, de a biztonságuk ennél sokkal fontosabb. Remélem, hogy holnap este előjönnek, mikor odamegyünk, és hagyják magukat megfogni, és betenni a hordozóba.
Nagyon bízom benne, hogy sikerül, mert nagyon szelídek, ma is a lábamon henteregtek. A Harlekin homlokáról egy kullancsot is leszedtem, és azt is hagyta, sőt még utána sem ment el.
Akkor indult el lefelé mindegyik, amikor egy nagy teherautó ment el hátunk mögött. Az meg nem is baj, ha a járművektől félnek.
Remélem nem mondja le az ajánlatát az állatmentő, és segít megoldani a két macska jövőjét, és ennek következtében két boldog állatka lehet belőlük. Bízom benne, hogy nem fogom megbánni az akciót. Nagyon szeretném, ha a továbbiakban is kapnék hírt felőlük.