Jótett helyébe ne mindig várj jót!

Ezzel a szerencsétlen kidobott Abesszin macskával sikerült hazahozni a szalmonellát. Most már biztos, hogy ezért hajították ki a Dunapartra, az útszélére. Választották számukra a legkényelmesebbet. Azt a szerencsétlen beteg macskát nem gyógyították, hanem a sorsára hagyták.
Én meg pont akkor mentem arra, és hazahoztam. Most már egyre inkább úgy néz ki, hogy nem csak őt, hanem vele együtt az enyémekre a végveszélyt is.
Ráadásul tíz napos itt lét után egy alkalommal, mikor a ketrecből kiakartam venni az almos tálját, rácsapott a kezemre. Mondani sem kell, hogy egy kicsit megijedtem, nem tudtam, hogy tulajdonképpen mi baja, miért dobták ki, és mitől lett hirtelen ilyen támadó. Komoly, vérző sérülést okozott, az pedig egy ismeretlen előéletű macskánál lehet nagyon veszélyes is. El is döntöttem, hogy mennie kell, de nem az utcára, vagy vissza a Duna partra, hanem elviszem az Illatosra. Más nap el is vittem. Csak úgy vették be, ha megígértem, hogy a sérüléssel elmegyek orvoshoz, és a kezelőlapot eljuttatom hozzájuk. Ezt másnap meg is tettem. Miután elmondtam, hogy befogott macska, nem saját tulajdon, így elfogadták, lemondtam róla, ha nem veszélyes akkor mehet a gazdi keresőbe.
Ezek után igen erősen fogadkoztam, hogy soha többet nem hozok haza talált macskát. Ha látok egyet inkább elfordítom a fejem, de nem hozom haza.
Nem tartott soká a fogadalom! Kb két hétre rá a kölyök macskát mentettem a hatos út mentén, mielőtt bement volna az autók alá! Így lett három macskám.
Ennek már majdnem két hónapja, és minden macskám megfertőződött. Még nem biztos, hogy egyáltalán túl éli-e közülük valaki. A Viktória nagyon gyenge. Két napja egy olyan görcsös rohamot kapott, hogy azt hittem meg is hal. Azt túlélte, de egyre gyengébb. Rengeteget eszik, és ugyanolyan rengeteg hasmenéses széklete van.

Könnyen lehet, hogy belátható időn belül nem marad macskám!

Valami történt.

Igen! valami történt. Nem tudom, hogy csoda, vagy ez így a normális, de Arika hagyta magát simogatni, sőt többször a kezembe nyomta a kis fejét. Nagyon megható volt, mert ő provokálta, az érintést. Még most is sírni tudnék a látványtól ahogy  egy teljes reményt vesztett kis állat lassan kezdi visszanyerni a bizalmát az emberben.

A kis migráns.

 Származási helye, minden valószínűség szerint Afrika, közelebbről Abesszinia. Papirokkal igazolni nem tudja, mert állítólag a papírok elvesztek, vagy elfelejtették rákötni kitaszításakor.

Helyzetének megfelelően feltűnően bizalmatlan, még az érintéstől is fél. Jelenlegi szálláshelyén illemtudóan viselkedik, az élelmet elfogadja, a számára bekészített almot használja. Közvetlen alvó és búvóhelyét nem engedi takarítani. Fizikailag nem bántalmazza a feléje nyújtott kezet, de erős fújással közli, hozzám ne érj, mert nagyon félek tőled.
Egészségi állapota kielégítőnek mondható. Közelebbi, tüzetesebb vizsgálat, vérvétel tesztelés céljából, akkor következhet amikor elhiszi, hogy a feléje nyújtott kéz simogatni és nem bántalmazni akarja.
Ma már annyi történt, hogy kétszer fújás és morgás nélkül megszagolta a kezemet. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy fizikailag/karmolás/ bántalmazni még egyszer sem akarta a kezemet. A hangos, erőteljes tiltakozást inkább csak figyelmeztetésnek szánja.
Integrálása folyamatos, hosszan tartó tevékenység lesz. A folyamat végén új otthont keres, ahol nyugalomban, szeretetben éldegélhet tovább.

Apró lépsekkel, de haladunk!

Ma három nagyon fontos dolog történt. Először, Kora reggel pisis volt az alom.  Miután tegnap egy egész nap se nem evett. se nem ivott, pisi sem volt, széklet sem volt, már féltem, hogy esetleg gond lesz. De reggelre megjött a pisi. De enni még mindig nem akart.
Ezért aztán gondoltam egyet és kevertem egy kis pástétomot vízzel, és egyszer csak ezt elkezdte nyalogatni. Mikor elfogyott, vérszemet kaptam és újra kevertem egy kicsit. Kis idő múlva azt nyalogatta. De ahogy egy kicsit erőre kapott egyre inkább előjött a félelme, és nem hagyta magát megérinteni. Szabályosan retteg attól, hogy ha hozzáérek. Nem erőltetem, mert nem tudom, hogy egyik másik kéztől mit kellett elszenvednie ami ennyire megnövelte benne a félelmet.  Talán majd lassan ez is oldódik, ha vigyázok, hogy ne erőltessem az érintést, a simogatást.
Majd délután megint volt egy esemény, végre volt széklete. Hogy milyen volt azt nem tudom, mert gondosan eltakarta az alommal. De nem baj a lényeg az, hogy volt.

E miatt a hatalmas félelem miatt ami benne van, egyre nő bennem a meggyőződés, hogy valaki meghalni tette oda ki az út mellé. Nem tudott vele mit kezdeni, és csak ennyire futotta az emberségéből, de előtte kitudja, hogy bánt vele ,ami ekkora félelmet keltett benne!

Megtörtént amitől féltem!

Reggel hatkor a szokásos módon a szokásos úton elindultam bringázni. Ahhoz a helyhez értem ahonnan valamikor a hajléktalan macskákat mentettem, és a kerítés padkáján ezt a macskát láttam meg. Mondanom sem kell, hogy még a szívverésem is elállt. Nem akarok több macskát, de ott sem hagyhatom.

Egyszerűen őrület, hogy miért mindig én akadok bele ilyen bajokba.

Valaki nemes egyszerűséggel kirakta, már ott láttam, hogy valami baja van, kitették meghalni.

 Nagy nehezen beletettem egy pamut szatyorba és elhoztam. Megint az jutott eszembe, hogy milyen ember az aki kidob egy állatot, és milyen ember az aki meg sem próbál segíteni rajta. Egyenlőre azt tudom, hogy átviszem a dokihoz, de hogy tovább hogy lesz azt nem tudom.
Most itt van a ketrecben, és egy robban nyávog, egyre idegesebb. Nem eszik, nem iszik, az almot sem használja, és nem tudom, hogy milyen bajt szabadítottam a macskáimra, és magamra!

Kérdések, és megint csak kérdések!

A kerítést nagyrészt lerombolták.

A terület nagy részét talajvíz borítja. A felázott talajra nem hogy géppel de gyalogosan sem lehet rámenni.

Ahol nincs talajvíz, ott újra kinőtt az aljnövényzet, hiába terítették szét a vízzáró réteget.



Már lassan egy éve, hogy erre jártam. Az ok amiért kezdtem ezt a blogot írni, megoldódott. A három macska révbe jutott, Az igaz, hogy rendszeresen csak az egyikről, Cirmikéről hallok, és biztosan tudom, hogy boldog élete van.
A terület jövője még ma is teljesen bizonytalan. Már hónapok óta nem történik semmi, állítólag a befektetőnek elfogyott a pénze. Időközben azt olvastam, hogy vidám parkot létesítenek itt.
Nagyon rossz ötletnek tartom, mert teljesen felesleges drága pénzért egy ilyen agyzsugorító létesítmény idetelepíteni. A szegény gyerekek, mert ma már megint vannak ilyenek, úgy sem tudják kifizetni a belépődíjakat, és csak kívülről irigykednének azokra a gyerekekre akiknek lenne miből bejutni, és a különböző játékokat igénybe venni. A környékbeli családok nem nagyon jutnának be, és nem is igazán ilyen fajta szórakozásra van az embereknek szüksége. Ebből a területből lehetne egy nagyon szép park, szép nagy játszótérrel a gyerekek számára, és egy másik az idősek számára, sok sportolási lehetőséggel. Ilyen pl. a Kopaszi gátnál kialakított park, csak az valamivel kisebb. Ott mindig nagyon sokan vannak, sőt hétvégeken vízi rendezvények is vannak. Bárki mehet, nem kell belépődíjat fizetni, és nagyon szép környezetben töltheti az időt, és pihenhet az ember.
Én nagyon szeretek odajárni, csak elég messze van. Bringával szoktam menni, de sokan kocsival mennek, mert a legközelebbi busz megálló is távol van a bejárattól.
Hát egy ilyen pihenőhelyet kellene itt is kialakítani.
Jelenleg tele van az egész terület talajvízzel, a Duna megemelkedett vízszintje következtében. Azt hiszem ezt a lehetőséget teljesen figyelmen kívül hagyták amikor a hasznosításról döntöttek.
Nem hogy gépekkel, de gyalogosan sem lehet rá menni.

Fejlemények.

Őt láttam tavaly ősszel, és lehet hogy néhány napja egy beleset áldozataként is.

Amikor láttam őket, akkor hatan voltak, de ma már többen vannak, mert néhány napja két kölyköt is láttam.

A sorompó ami a betolakodókat hivatott távol tartani.

Néha hoznak egy-egy teherautó földet, de sokkal több nem történik.

Fejlemények, pedig vannak! Na, nem a terület fejlődésében, mert az ma is egy elvadult, félbehagyott, holdbéli táj képét mutatja. Nagy ritkán hordanak néhány teherautó földet, amivel a feltöltést végzik, aztán megint semmi. Minden reggel arra bringázom, és látom, hogy változik-e valami. Annyi a változás, hogy felszereltek egy sorompót, hogy legalább autóval ne lehessen bemenni, hogy ne rakjanak le mindenféle szemetet, meg építési törmeléket.
Ami zavaró fejlemény, legalább is számomra az , az, hogy amikor hazafelé bringáztam, macskanyávogást hallottam. Még hozzá kölyökmacska hangot. Persze, hogy megálltam, visszamentem a hang felé, és tényleg nem tévedtem, egy kölyökmacskát láttam meg a fák alatt az avarban. Azt hittem, hogy elájulok!Egy ismerősöm, nem rég mondta, hogy van két cirmos kölyök, nem láttam-e őket? Akkor még nem láttam, sőt, nem is akartam látni, mert segíteni úgy sem tudok, és csak lelkiismeret furdalásom lesz, hogy nem tudok segíteni.
Hát, most megláttam az egyik kölyköt. Kb. három hónapos lehet, és ott nyávogott, mert hallotta, hogy arra jár valaki. Szabályosan könyörgött, hogy törődjek vele.
Nem tudok mit csinálni! Ettől aztán nagyon rosszul érzem magam! Mire hazaértem addigra hányingert kaptam az idegességtől, hogy nem tudok mit csinálni. Én nem hozhatom haza, mert nem akarok valami fertőzést hazahozni az enyémeknek, másrészt, meg nem tehetek magamtól függővé senkit és semmit, mert ha valami oknál fogva nem tudom őket ellátni, akkor éppen elég, ha az enyémek segítségre szorulnak. Tehát nem tudok segíteni rajta.
Azt remélem, hogy az az ismerősöm aki előttem látta meg őket törődik vele, vagy velük. Még azt sem tudom, hogy meg van-e mind a kettő, vagy már csak egy van.
Pár nappal ez előtt a Hunyadi János úton, nem messze ettől a helytől, láttam egy fekete-fehér elcsapott macskát. Tavaly ősszel volt egy ilyen nőstény a környéken, lehet, hogy az ő gyerekei ezek ketten, és most őt érte baleset. Ez egy lehetetlen dolog, hogy nálunk az állatoknak nincs semmi becsülete! Ha legalább a menhelyekre lehetne számítani, de a sok szerencsétlen szaporulat miatt mindenhol telt ház van. Nem is merek a gazdikereső oldalakra felmenni, mert rengeteg az elhagyott állat.
A bringaút más részén, egy kocsma mellett is van néhány szerencsétlen macska. Egy nő etetgeti őket.Egy alkalommal megálltam mellette, és mondtam neki, hogy ez kevés, hogy tetgeti, mert így csak elősegíti, hogy a csapat nőstényei utódokat hozzanak létre. Az igazi segítség az lenne, ha valami akciós ivartalanításba benevezné őket, majd erre az élőhelyre visszahelyezné, majd utána etetgetné őket. Akkor nem szaporodna tovább az állomány, és segítené a meglévők életben maradását. De hiába beszéltem neki, mert néhány nappal ezelőtt ott is láttam két kölyköt az egyik anya mellett. Azt hiszik, hogy segítenek nekik, pedig csak fenntartják a szerencsétlenek szenvedését nemzedékről nemzedékre.
Ezen kéne már végre változtatni!