Kudarcok! Remények!

A korábban leírt állapotokat mérlegelve, elhatároztam, hogy segítek ezeknek szerencsétlen állatoknak. A segítség nem lehet más, mint valami menhelyi elhelyezést találni számukra.
Első próbálkozásom,-én naív- az volt, hogy a helyi önkórmányzatnak az internetes fórumára beírtam a helyzetet, és azt hogy tegyenek valami érdemit az állatok érdekében. Ide értettem, és világosan érthetővé tettem, hogy a terület madárállományának védelme is legalább olyan fontos, mint a háziállatok befogása, és menhelyi elhelyezése. A menhelyen megfelelő orvosi ellátás, és karantén után, gazdához juttatása. Annál is inkább, miután szerintem, az állatokat már a terület kiürítésével egy időben el kellett volna helyezni. Ha a már meglevő állatvédelmi törvényünket figyelembe vesszük, akkor az is ezt írja elő, csak azt senki enm ismeri, és nem tudja, hogy rá, vagy az általa végzett tevékenységre is, kötelezően vonatkozik. Be nem tartását, büntetni rendeli.
Hetek teltek el, és nem jött válasz, sőt még máig sem válaszolt senki.
Miután hiába vártam, írtam egy közeli állatmenhelynek, ( Hérosz), gondolván, hogy ők vannak a legközelebb, majd jönnek és teszik a dolgukat. Nem jöttek, de ők legalább válaszoltak. Igaz, hogy nmleges választ adtak, de legalább válaszoltak.
Majd felvettem a kapcsolatot egy általam is ismert egyesülettel, ők legalább anyagi segítséget ígértek az ivartalanítások elvégzéséhez. Karantén keresésben annyit, hogy egy "állatmentő" telefonját is megadták, mondván hogy ő hátha tud segíteni. Ő, elmidta, hogy kiket, miket mennyire útál, de kézzekfogható, konkrét segítséget nem ígért.
Így maradtam egyedűl. Már ott tartottam, hogy feladom, mert szerintem a napi etetgetés nem megoldás. Ez csak fenntartja a meglavő állományt, sőt még szaporodni is fognak, akár úgy, hogy más területről is idejönnek a kóbor macskák, vagy úgy, hogy ők, miután ivaros macskák sorra rendre szülik a nyomorúságra a kölyköket. Ezért nem tartom megoldásnak az etetgetést.
Ezen kívűl, szerintem a hajléktalanok nem nagyon kényeztették őket el a külömböző tápokkal, ezért önfenntartásra lehetnek berendezkedve. Magyarán, nagyrészben a területen fogható zsákmányállatokból éltek eddig is.
De csak nem bírtam elviselni a gondolatot, hogy szegények biztosan éhesek, ezért vettem egy csomag olcsó tápot, és csak elmentem arra, hogy megetetm őket. Akkor már legalább egy hónapja egyedül maradtak, és minden reggel láttam őket a viskók romjai környezetéban.
A kutyák nagyon gyorsan eltüntek, nem tudom, hogy hova, de a macskák a romok között éltek tovább. Egy reggel ahogy néztem őket, a fekete szabályosan kikezdett velem. Elkezdett nekem nyávogni, szóltam hozzá és már szaladt is felém. Feljött a töltésre hozzám, és kipróbálta, hogy nem bántom-e? Úgy közeledett, hogy ha valami fenyegetést tapasztal azonnal elszaladhasson. Akkor láttam meg, hogy tele van kullanccsal. Majd később, amikor már a másik kettő is odajött bennük sok kullancsot láttam.
Jó pofa volt, ilyent még nem tapasztaltam. Mondani sem kell, hogy levett a lábamról. Na ez után kezdtem őket, elveimmel ellentétben, etetgetni.
Most már egy hete etetem őket, minden reggel jönnek ketten, vagy hárman. Érdekes, hogy a felete nem mindig jön. Valamit kellene kezdeni a lánnyal, mert ha rendesen eszik, akkor hamarosan tüzelni kezd, mert most van a szaporodási idő.
Egyik reggel azt vettem észre, hogy nem csak egyedül etetem őket. A feljáróba, ahol közlekedni szoktak, valaki két zacskó húst dobott le, ami reggelre már iszonyú büdös volt. Nem igazán jó megoldás, de legalább más figyel rájuk. Másnap reggel nem jött a fekete, és azt hittem, hogy a hús volt káros, esetleg rossz szándékkal dobták oda, és a feketének valami baja lett tőle.
Következő reggelre eltünt a húsos csomag, és jöttek a macskák enni. Akkor találtam ott egy kiüresített tápos kartont. Ebből tudtam, hogy hozzáértő is jár etetni, sőt a macskákon nem láttam kullancsot. Azt hiszem, hogy valaki kiszedte belőlük. Jó lenne találkozni az illetővel, mert közös erővel talán többre mennénk.