2008. május 29., csütörtök

Esélyek.

Círmoska, ma velem jöhetsz, ha hagyod hogy betegyelek a hordozóba.

Az esély amit kapott óriási!

A hátán egy szépen gyógyult hatalmas sebhely van, amit időnként még tisztogat.

A napokban, komoly lehetőség adódott a baj részleges magoldására.
Már írtam róla, hogy a Círmoska sajnos vemhes, és még csak nem is tudom pontosan, de talán még hozzávetőlegesen sem megállapítani, hogy mennyi idős lehet, mikorra várható a szülés. Túl kicsi termetű, vagy nagyon fiatal, vagy a rossz körűlmények között maradt ilyen kicsi, úgyhogy, még az sem biztos, hogy egyedül meg tudna szűlni. Ha meg magára marad a bajában, akkor lehet, hogy még az őszt sem éri meg, mert balahal az elakadt szülésbe.
Adódott egy lehetőség, egy állatbarát aki a Noé Állatmenhely egyik segítője, felajánlotta segítségét.
Ez a segítség valóságos főnyeremény a Círmoska számára. Sikerűlt őt bejutattani a Rex állatmenhelybe ivartalanítási céllal. Egy hét karantént is kap a lábadozás idejére. Utána vissza tesszük a jelenlegi lakóhelyére. Pillanatnyilag ennél jobb nem is történhetett volna, mert minden manhely tele van a szerencsétlen mentésre, meg gazdira váró kölykökkel. Őszig pedig még sok idő van, sok minden történhet. A hölgyről csak annyit, hogy ritka önzettlen, mert a lehetőség felkutatásán kívűl még a szállítgatást is vállalta. Köszönet neki érte.
Ma reggel a treületen beszélgettem egy fiatal hölggyel, akiről kiderűlt, hogy valami vezető, vagy szervező a terület rendezésben. Most már legalább megtudtam, hogy tulajdonképpen egy liget, vagy pihenő park lesz, fát csak keveset, a könnyen törő, viharokat nem tűrő fajtákat vágnak ki.
A régészek, már találtak érdekességet , római kori tárgyakat, és egy őrtorony maradványait.
Velük nem tudtam beszélni, mert még nem voltak a területen, de valamelyik nap kimegyek, mert csak napközben, nyolc óra után vannak itt. Szeretném megnézni, amit lehet, ha megengedik.
Próbálok a macskák érdekében a helyszínen is valamit elérni. Ha ott valami embereket foglalkoztató munkahely is lesz, akkor akár mág a macskák számára is adóthat valami menedék.
Nagyon fogok figyelni.

Nincsenek megjegyzések: