Miért.......?

A kész kerítés, amit több helyen, az oszlop mentén átvágtak. Sajnos nem volt fényképezőgép, és így nem tudtam fotózni, de siralmas látvány!

Sok helyen ilyen szép zöld a talaj.

Nagy részén ez szűrke, tömör talaj,úgy összeáll, mint a beton.

Már régen nem jártam erre. Nagyon nehéz az események láttán, higgadt tárgyilagossággal írni, ezért nem volt hozzá kedvem, hogy leírjam a véleményemet.
A macskák kimentése óta, néhány nap kivételével szinte minden nap elbringázom arra. Láttam folyamatában a töténéseket. Sok dologgal nem értettem egyet, de mint már korábban is írtam, ha már egyszer belefogtak a terület rendezésébe, akkor végig kell csinálni. Nem lenne szabad megvárni, hogy tavaszra, a mai kopár síkságon, újra kinőjjön az aljnövényzet, és elboritva a talajt, megint odavonzza a madarakat, és a talajlakó állatkákat. És amikor már fészket építettek, akkor, kaszákkal és fűrészekkel megint lerombolni az egészet. Ezt neveztem én, akkor is, környezet rombolásnak
Miután nagyjából szétterítették azt szűrke tömör anyagot, amit nem tudok földnek nevezni, mert úgy viselkedik mint a beton, elkezdték a terület bekerítését. Kénytelen cselekedet, mert a környéken lakók közül néhány nemtörődöm ember megint elkezdte a lomokat, meg a sittet, meg még kitudja mi minden hulladékát, kihordani a kitisztított területre. Vascsöveket betonoztak le, hogy ezekhez erősítsék a vadonat új kerítéshálót. Napokig dolgozott egy csomó ember, mire elkészült. A tetejére két sorban szögesdrótót is húztak.
Ma reggel, kb. egy hét után megint arra bringáztam és megdöbbenéssel láttam, hogy sok helyen elvágták a drótkerítést.
Nem igazán értem, hogy kinek s miért jó ha rombolhat, ha tönkre tehetti más emberek munkáját, értékeit? És egyáltalán, miért teheti ezt meg? Miért nem keresi meg az illetékes hatóság a rongálókat? Miért nem büntetik őket?
Lassan már semmi, és senki nincs bizonságban!
A kár ilyen esettekben nem csak anyagi, hanem erkölcsi is, mert ha ma ezt szabad ( mert nincs retorzió) , akkor holnap tényleg senki és semmi nem lesz biztonságban. Akkor egyedül, egy enber nem mehet az utcára, mert nem tudhatja, hogy ki, mikor támad rá, és vesz el tőle és tesz tönkre, bármit, ami éppen nála van.
Lehet, hogy túlzásnak tűnik ez a feltételezés , de azt a kerítést nem azért rongálták meg, hogy a mögötte levő értékeket elvegyék, hisz nem is voltak értékek, csak a csupasz föld, hanem azért mert "jó buli" rongálni, törni-zúzni!
Ez már régen nem gyerekcsíny! El sem tudom képzelni, hogy mi következik ezután! Vagy nem merem elképzelni!

Még mindig nem dolgoznak.

Áprilisban, még ilyen dús és üdezöld volt a terület.

Ez is áprilisban készült, ugyanott.

Ugyan az a terület ma. Mintha nem is ugyanott lenne.

Kivágott fa. A gyökérzet a földben maradt. A meghagyott fák törzsét elborítja ez a kitudja mit tartalmazó, isnerettlen zuzalék.

A talaj kopársága elszomorító.

Egyszerűen érthetettlen számomra, hogy mi folyik a területen. Illetve, hogy mi nem folyik, és miért nem folyik. Teljesen felesleges volt belekezdeni, azt a rengeteg pénzt beleölni, hatalmas költséggel tönkretenni azt ami volt, kiírtani a természetes környezetet, ha most mindent veszni hagynak.
A korábbi bejegyzésem óta sem történik érdemi munka. Néha jön egy autó, hoz egy autónyi feltöltő anyagot, kiborítja, és elmegy. Aztán napokig semmi, majd jön egy markoló ami egy kicsit egyengeti a talajt aztán elmegy, és megint nem történik érdemi dolog.
A teherautó olyan anyagot hoz amit valami építkezésen zúztak apróra, ami nem is föld, hanem beton zuzalék. Teljesen tönkreteszik a talajt vele. A fák törzse kb a feléig belekerűl ebbe az ismeretlen anyagba. Valóságos holdbéli tájat csináltak abból a gyönyörű, természetes vadonból.
Mostanában már szarkákat, meg varjakat sem látok.
Az elején igazi földet hoztak, ahol azt terítették szét, ott már az aljnövényzet áttört rajta, és újra kezdi elborítani a talajt. Sok helyen a vadrózsa is, és egyéb mas bokrok is nagyon szépen kihajtanak.
Ma reggel azt vettem észre, hogy a hajléktalanok is kezdenek visszatelepedni. Az egyik fa alatt két férfi aludt amikor arra bringáztam. Mire visszafelé jöttem, már szedegették a kis cók-mókjukat.
Az ember itt is azt a hiedelmet, és félelmet erősíti, hogy ahova beteszi a lábát ott vége van a természetes életnek, ott minden elpusztul ami természetes. Itt még az is súlyosbítja a helyzetet, hogy a pusztítás után nem építenek semmi újat, ami az embernek hasznára lehetne. Ma úgy néz ki a dolog, hogy csak a pusztítás volt a cél. Azt sikerűlt elérni.
A mai állapotot látva, teljesen felesleges volt belefogni az egész munkába.

Nem tudom, hogy miért nem dolgoznak.

Hatalmas hegyeket építettek, valami ismerettlen eredetű, föld és építésitörmelék keverékéből.

Félben hagyott feljáró. Ez a szűrke, zúzott építésitörmelék az eső után kemény, repedezett felületté száradt.

Ez az a falmaradvány, amit a régészek bemutatásra alkalmasnak tartanak.

A még meglevő bombatölcsérben egy elhagyott gyermekjáték.

Tegnap még az utolsó viskómaradványokat szedték össze.

Szokásomhoz híven ma is az írtás felé bringáztam. Az "ÍRTÁS", a hajléktalan macskák volt területe.
Mióta elkezdődött ott a munka, azóta egyszerűen nem tudom kihagyni. Most már nem csak sajnálom, hogy egy ősbozótos területet elpusztítanak, és kúlturparkot csinálnak belőle, hanem ha már elpusztítják a régit, akkor építsék fel az újat. Vagyis ne hagyják félbe a munkát, hanem csinálják meg azt amit elterveztek.
Az az érzésem, hogy valami nem igazán stimmel, mert már második napja nem látok érdemi munkát a területen. Ma reggel csak a munkákat irányító vezetőt láttam ott, munkások nem voltak. Az egyik őrbódé is üres már két napja. Eddig minden nap kaszáltak valahol, mert igen gyorsan nő az aljnövényzet, és most azt sem. Van olyan hely ahol már megint legalább 50-80 cm a giz-gaz. A vadrózsa bokrok is mindenfelé kihajtanak. Ennek így nincs semmi értelme, mert ha most fékbehagyják, akkor az egészet kár volt elkezdeni. Rengeteg munkát fektettek bele idáig, és ha most félbemarad akkor az is kárba vész, ugyan úgy mint ahogy kár az is, hogy az összes állat eltünt a területről.
Két hatalmas hegyet építettek más területről idehordott földből. Elkezdtek egy feljárót építeni a terület egyik végén, és most minden áll. Valami fúrcsa, szűrke zuzalékot hordtak ide, ami ha ráesik az eső és utánna megszárad olyan mint a beton. Szerintem ez nem is ide való, mert nem föld, hanem darált építési törmelék. Elfedi a talajt és teljesen tönkremegy alatta.
Bementem a területre, és egy kicsit körűlnéztem ott is ahol a régészek dolgoztak. Valami falmaradványt tényleg lehet látni, ezt akarják láthatóvá tenni a lakosság számára. Meg van még egy hatalmas bombatölcsér is. Úgy néz ki, hogy volt benne egy nagy fa, mert az elfűrészelet törzs a gyökérrel még látszik. Azt hiszem ezt is felakarták tölteni.
Az a baj, hogy nagyon meleg van már, és ilyenkor nem szívesen bringázom, és ezért nem megyek ki megnézni, hogy vajon történik-e valami.
Kíváncsi vagyok holnap mit látok?

Kétes győzelem!

A macskák volt otthona ma, már csak a fák állnak. Hetenként kaszálnak, hogy az aljnövényzet ne tudjon megnőni.
Kb. két hónapja, május végén így nézett az a terület ahol a macskák laktak.


Valamikor régen azt tanúltam, hogy az ember képes legyőzni a természetet. Akkor még nem éreztem ennek a dogmának a kérdéses mivoltát. Sőt még én is büszke voltam, hogy milyen okos, és ügyes az ember, mert képes a maga szolgálatába állítani a természetet. Akkor még nem tudtam, hogy a célja eléréséhez elöbb egy hatalmas rombolást kell véghez vinnie. És ez így igaz, kicsiben, és nagyban egyaránt. Itt a hajléktalan telep felszámolásakor is hasonló történt.
Volt egy, a természet, és vele szoros kapcsolatban élő emberek által kialakított, sokáig érintettlen terület. Rengeteg fa, és bokor, és aljnövényzet tette lehetővé szebbnél szebb madarak, és talajlakó állatok életét. Az emberek a kis viskóik körül apró konyhakerteket ápoltak, sőt még gyümölcsfákat is ültettek. Meggyfát, almát, körtét, diót, ringlót. A termésből jutott a madaraknak is, meg a talajon lakó állatkáknak is. A gyomnövényeken tenyésző rovarok, gazdag fehérjetáplálékkal szolgáltak a madarak fiókaneveléséhez. Ezek a madarak mind védett madarak voltak! Igen, most már csak voltak, mert az ember legyőzte a ternmészetet. Kiírtotta az élet lehetőségét is . Az aljnövényzetet a bokrokkal együtt kivágta, a fák törzsét embermagasságig legallyazta. A talaj teljesen csupasz lett, nincs fészkelőhely, nincs búvóhely. Hetenként kaszálnak, hogy még vélettlenül se nöjjön meg az aljnövényzet. A csapadékvízgyűjtö árkot feltöltötték, valóságos hegyet emeltek föléje. Máig sem tudom, hogy mi a terv, hogy mit fognak építeni? A pihenőpark nagyon jó elképzelés, külömböző sportolási lehtőséggel. Csak azt nem értem, hogy minezt miért tavsszal kezdték, és ölték meg a madarak idei szaporulatát. A háziállatokról már nem is beszélek. Róluk már korábban írtam. Söt ezt a blogot, az ő nyoruságukat látva, kezdtem el írni. Menetközben kiderűlt, hogy a szenvedésből nem csak ők kaptak, hanem a terület vadon élő állatai is, csak őket, egy teknős kivételével, nem mentette meg senki. Akik tudtak elmenekültek, akik meg nem azokat magaalá temette a feltöltés. Sünök, vakondokok, mocsáriteknősök. A fácánok is eltüntek, mert nincs aljnövényzet, és nincs hova meneküljenek, és nincs ahonnan táplálékot szerezennek.
Az ember kegyettlensége határtalan. Még csak felsem fogja, hogy mit csinált. A terület rendezését irányító emberrel néhányszor beszéltem, és mindig megakart engem győzni, hogy ez így van jól, a madarak majd visszajönnek. Soha nem fognak visszajönni, mert nem szeretik az emberi nyüzsgést, hogy az ember jelenlétével zavarja őket. Ugyan úgy, mint Lágymányosi Öbölben, oda sem mentek vissza a madarak. Feketerigót sem lehet látni, nem ám sárgarigót, vagy fácánt, vagy kakukot. Mert hogy ez mind volt ott is, meg itt is.
Minden reggel arra megyek a bringával, és minden reggel eszembe jutnak a macskák. Most már lassan feldogozom, hogy a mentés, csak kétharmad részben volt sikeres, mert a Harlekin eltünt a börzsönyi erdőben, és ki tudja, hogy egyáltalán túlélte a mentést. Ahányszor meglátok valami fehérséget, ami előző nap nem volt ott, mindig megdobban a szívem, hogy hátha a Harlekin. Még akkor is így van, ha tudom, hogy teljeséggel lehetettlen, hogy visszataláljon ide a Börzsönyből.
A kis cirmos lánykának csodálatos helye lett, mert nagyon szereti a gazdija, és mindene magvan a mit csak ellehet képzelni egy macska boldog életéhez. A Negróról nem tudok semmit, csak azt láttam, hogy kb. két hete hírdette az iWiW-en az ideiglenes befogadója. Nem tudom adódott-e neki valaki. Az ideiglenes befogadót nem hívom, mert utoljára mikor hívtam azt mondta, hogy majd jelenzkezik, ha valami változás lesz. Azóta sem jelentkezett! Ebből azt szűrtem le, hogy nem történt semmi, nem szeretném, ha azt hinné, hogy zaklatom a kíváncsiságommal.
Azt hiszem, hogy ideje kiverni a fejemből a Hajléktalan Macskákat.
Rajtuk kívűl, még többen maradtak a területen. Most már egyet sem látok. Utoljára kb. három hete láttam a trikolor lányt a hatos út túloldalán, a binzinkút parkolójában. Arra is van egy bokros terület, úgy látszik, hogy oda húzódtak vissza. Csak az sokkal kisebb, de veszélyesebb terület. Itt régebben, egy kistestű, hosszúszőrű kutyát is láttam.
Az embernek sikerűlt a természetet átalakítania egy mesterséges parkká, ahonnan még vadrózsákat is kiírtotta. Nem tudja, hogy mivel lett szegényebb!

Lady Cirmi.

Az első fotón, éppen kimerészkedik az ágy alól enni. A másodikon már játzsani is mer a telnős párnával. A harmadikon pedig már az ágyon alszik.
Ezeket a fotókat nem én készítettem, hanem a tulajdonos engedélyével, az INDEX fótumáról töltöttem le.


Ma már három hete, hogy a Harlekin eltünt. Semmit nem tudok felőle, mert a befogedója, úgy látszik nem tartja fontosnak, hogy még ennyi idő után is értesítsen a történtekről, vagy arról, hogy nem történt semmi.Pedig az az igazság, hogy számomra még ma is ugyan olyan fontos, hogy mi van a mentett macskákkal, mint volt akkor amikor mentettem őket. Úgy gondolom, hogy ha beleszóltam a sorsukba, akkor köteles vagyok figyelemmel kísérni, életül további alakulását.
Ezért aztán hamarosan én kérdezek rá, hogy mi van a két kandurral, Negróval, és Harlekinnel? Szeremcsére legalább a Cirmikével így van, minden nap tudomást szerzek hogy léte felöl.
Holnap lesz egy hete, hogy kijöhetett a karanténból, és hazavitték új otthonába. Gazdija, aki a róla készűlt fotók alapján választotta őt ki, és szabályosan beleszeretett, már alig várta, hogy megismerhesse és hazavihesse. Az ismerkedeés és a szállítás nagyon jól sikerűlt, és minden baj nélkül hazaértek.
Cirmike, új otthonában lakik egy Sárika nevű, ugyancsak ivartalanított rövidszőrű nacska, aki eddig egyedüli kedvence volt a családnak. Szerencsére Sárika inkább kíváncsi volt a jövevényre, mint sem, hogy féltékenykedett volna. Ettöl függetlenűl Cirmike először jobbnak látta elbújni. Az ágy alja megfelelőnek látszott erre a célra. Onnan nyugodtan szemmel tarthatta a körülötte történő dolgokat. Mikor a gazdija megelégelte a bújócskát és az ágy elé letet egy tál ennivalót, akkor kimerészkedett és az utolsó morzsáig mindent megevett.
Első nap ehhez hasonlóan teltek az események, illetve nem voltak események. Sárika nagyon türelmes vele azóta is . Szerintem egy nagyon jól szocializált, nyugodt és magabiztos macska.Nem fél attól, hogy az új jövevény miatt háttérbe kerűl, ezért nem féltékeny. Ez a gazdi érdeme. Szerintem Cirmikének nagyon nagy szerencséje van hogy ide kerűlhetett, mert itt az élete abszolut biztonságban van, és nagyon fogják őt szeretni. Ő most még csak ott tart, hogy igyekszik magának biztosítani a sorban a helyet, és nagyon úgy néz ki, hogy nem akar a sor végére kerűlni. Nem csodálom, mert az előző életében csak erőszakkal juthatott hozzá némi ennivalóhoz, vagy szerzett magénak vadászattal, vagy igyekezett abból amit néha kapott minél többet elvenni, és megenni. A hiányos, rosszul fejlődött fogazata miatt ez számára létfontosságú volt. Innem ered a mérték nélküli evése, hogy szinte nem tudnak annyi ételt eléje rakni, amit ne falna fel együltő helyében, és szinte azonnal. Ez a tulaldonsága majd az idők folyamaán kicsit alább hagy, de ahhoz elég sok időnek kell még eltelni, hogy elhiggyje, hogy nem az éppen aktuális étel az utolsó számára, hanem holnap is kap enni.
Most már teljes joggal viseli az egykor volt Hajléktalan Cirmike, a Lady Cirmi nevet.

Tehetettlen várakozás.

A szomszéd építkezés alapozásánál kitermelt földet ide hordták. Állítólag csak deponálják itt.

Ezen az almafán rengeteg alma lett volna, ha hagyták volna a gyümölcsét beérlelni.

Ő meguszta. Virágzáskor, a hajnali fényben, olyan volt mint egy tündér. Az udvarhölgyeit könyörtelenűl levágták.

Az akác felét, és a mellette levő vadrózsát teljesen kivágták. Nem tudom miért nem maradhatott életben.

Menekülő mocsáriteknős. Védett allat, csakúgy mint a madarak akiknek tönkretették az élőhelyét.

Ma egy hete, hogy mentettük a hajléktalan macskákat. Akkor még minden szépnek és jónak látszott, de még azon az estén elromlott ez az öröm. Egy fatális vélettlen folytán, a Harlekin elött megynyílt a szabadság felé vezető út, és ő ezt ki is használta. Nekiszaladt a nagyvilágnak. A környezet, amibe belekerűlt, számára abszolút alkalmas a szabad életre. A Börzsöny pereme, nem sűrün lakott, fákkal, bokrokkal benőtt, óriási szabad terület. A lehetőségek a szabad életre még nagyobbak mint az eredeti élőhelyén volt. Egy hátránya van, az, hogy teljesen ismerettlen számára.
A keresést azóta sem adta fel a befogadó. Minden nap bejárja a környéket, külömböző helyekre élelmet rak ki, annál is inkább, mert több elhagyott macskakoloniát is gondoz.
A reményt még én sem adtam fel, csak attól félek, hogy az ősi macskaösztön szerint elindul megkeresni az eredeti otthonát. Akkor pedig könnyen bajba kerűlhet, és lehet sohasem talál otthonra.
Ma beszéltem a befogadóval, és azt is elmondta, hogy a Negró nagyon barátságos, szívesen veszi a dédelgetést, a becézgetést. Meg egy hetet kell kibírnia ketrecben, utána kapja az ismétlő oltásokat, és aztán mehet szabadon, de sokkal jobb esélyekkel mint a Harlekin.
Én azóta is minden reggel, adamegyek a területükre, és nagyon szomorúan látom az eseményeket. Már elkezdték a terület feltöltését. Van egy csapadékvízgyűjtő árok, ami körül szabályos vizesélőhely alakult ki. Annak a környékét kezdték sittel, meg földdel feltölteni. Ezért aztán az ott élő állatok kezdtek kimenekűlni. Így találtam valamelyik reggel egy mocsári teknőst.
Szerencse volt az hogy egy budafoki család az elveszett kutyáját kereste, és meglátták a teknőst a kezemben. Szabályosan megörűltek neki, mert náluk a kertben már van, meg kerti tavacskájuk is van , és ott majd eléldegélhet. Remélem jó helye lesz amit, el is tud fogadni.
A fák és bokrok vagdosása tovább folyik. Egyszerűen siralmas ami az ott élő állatok ellen folyik.
Tele van a terület sünökkel, minden búvóhelyüket tönkre tették. Ha feltöltik a területet akkor meg is ölik őket. Tegnap reggel megint beszéltem a munkálatokat irányító hölggyel, és azt mondja, hogy nem fogják az egészet feltölteni, csak a talaj egyenettlenségeit igazítják ki. Akkor talán még van egy kis esélyük a talajlakó állatoknak.
Két napja, megint láttam a vörösmacskát. Most nem rohant el mindjár, letudtam fozózni, és én hagytam őt ott, nem ő menekűlt el. Azóta megint hordom magammal az ennivalót, hátha megáll és tudok neki enni adni. A feketét, meg azt a sovány círmost, már egy hete, hogy nem láttam. Nem tudom mi lehet velük.

Szabadnak született.

Két héttel ezelött itt még Fácánok szaladgáltak, ma már levágott, száradó galyak mindenfelé.
A háttérben egy teherautó, ami a galyakat szedi össze.

A letarolt aljnövényzet miatt a madarak nem találnak táplálékot.

A mentés napján a Negró innen jött elő. Az ő tanyáját már elötte letarolták, itt akkor még éltek a bokrok.

A Harlekin területe volt, akkor még bokrokkal tele, ma már a levágott ágakat rakásokba gyűjtötték.

A ma reggeli bringázasom közben megint elmentem a macskák területe felé. Muszáj magam rávenni, hogy a lehető legkevesebb rossz érzéssel tudjak arra járni. Jó is, hogy odamentem, mert legalább megint maggyőződtem róla, hogy nem hibáztam amikor kimentettem a macskákat innen.
Mára már azok a területek is levannak tarolva, ahol az utolsó napokban húzták meg magukat.
Azt a fekete lányt, akit nem tudtam megfogni, mert teljesen idegen voltam neki, egy közeli kocsi alatt láttam. Nem tudom, hogy fogja megoldani az életét. Az a nagy irodaépület tele van emberekkel, talán akad egy-kettő aki ad neki enni, vagy legalábbis nem zavarja el.
Ezek a macskák tényleg úgy éltek, hogy félig a saját élniakarásukra voltak utalva. A saját ügyességükön múlott, hogy tudnak-e enni. Ha jó vadászok voltak akkor volt vacsora, ha nem akkor éhen maradtak. A hajléktalanok nem mindig tudtak nekik enni adni. Az az ember aki a Negró meg Cirmi gazdája volt azt mondta, hogy ők is meg a szomszédjuk is , aki a Harlekin gazdája volt, néha vettek nekik tápot. Ez igaz is lehet, mert a mikor etettem őket, többször észrevettem, hogy valaki más is eteti őket. Volt amikor táposdobozt találtam a helyszínen.
Ezzel együtt is teljesen szabad életük volt a macskáknak. Megvolt az az egy-két ember aki szerette őket, és ők viszont. A zord, hideg időben volt hova behúzódjanak egy kis melegért.
Majd amikor az embereket kitelepítették, már nem maradt semmijük, és senkijük. Teljesen a maguk urai voltak. Aki tudott élni a váratlanul rászakadt szabadsággal, és nem kiszolgáltatottságnak élte meg, az túlélte a magányos életet. Amikor kaptak némi segítséget is akkor biztosabbá vált a helyzetük. Csak ők nem tudták azt, hogy az ember a maga értelmével mire készül, milyen merénylet következik ellenük. Az életterük teljes felszámolása.
Mára ez megvalósúlt. Azt hiszem nem mindet sikerűlt kimenteni. Korábban én is láttam, meg az a hajléktalan is mondta, hogy még vannak többen is. Sajnálom őket, de nekem ennyit sikerűlt tenni. Azt hiszem, hogy ez nem is kevés.
Ma már úgy látom, hogy azért hogy, a Harlekin megszökött, nem felelős senki. Tényleg egy fatális véletlen volt. Nagy része van benne annak a ténynek, hogy a Harlekin szabadnak született, és a szebadságáért képes volt feladni a biztonságát is.Ismerve a korábbi életlehetőséget, remélem, hogy emberközelben marad, és akkor még van remény arra, hogy ha szobacica nem is lesz, de egy biztonságos félvad, szabad életet élhet.
Ez az, amit szíből kívánok neki.

Várakozás, és reménykedés.

A bizalma hetártalan volt, és én visszaéltem vele.

Még a régi otthonában, evés után, símogatásra várva.

Játszani hívja a társát.

Merre induljak? Harlkein drága próbálj hazafelé indulni, és nagyon vigyázz magadra!

A tegnapi rossz hírek után, sajnos nem tudok mást tenni csak várni. Most, ebben a helyzetben a Harlekinnek kell lépni. Rajta múlik, hogy mit választ. Elfogadja-e a kitett ennivalót, vagy megpróbál szerezni saját magának. Az a félő, hogy a macskaösztön diktálta kényszer hatására megpróbálja megkeresni a régi otthonát. Akkor pedig elindul valamerre, és kitudja, hogy mi töténik vele, mert nem talája azt amit keres. A távolság és a terep adottságai olyanok, hogy képtelenség, hogy megtalálja az utat hazafelé. Még az irányt sem tudja, így csak a vakvilágba indulhat.
Ha, netán mégis ott maradt a telken, akkor talán az életösztön odaviszi az ennivalóhoz, és elöbb, vagy utóbb talán elfogadja a helyzetet.
Közben a körűlmények is alakulnak , és akkor nem lenne neki rossz.
A várakozás nagyon idegesitő, mert tehetettlen az ember.

Csalódás!

Negró a ketrecben. A szomórúság lerí róla. Azt hittem nem is akar látni, vagy nem is ismert meg.

Itt már egy kicsit jobban rám nézett. A szivem teljesen összeszorúlt.

Tegnap még nagyon boldog voltam a tudattól, hogy sikerűlt a hajléktalan macskákat kimenteni a pokolból. A régi otthonukat már nyugodtan lehetett pokolnak nevezni.
Délelött kaptam egy telefont. Először még örültem is neki, nahát milyen rendes ez az ember értesít arról, hogy hogy vannak a macskák. Igen értesített, de nem arról hogy jól vannak, hanem arról, hogy a Harlekin megszökött. Teljesen meglepett a hír, mert a korábbi elmondás alapján ez nem fordulhatott volna elő, ha igaz az amiről beszélt. Kérdése az volt, hogy nem mennék-e segíteni megkeresni. Persze, hogy mentem. Pedig Kismaros nem a szomszédban van. A nyugati pu-ról minden órában indul vonat. Rohantam, hogy a 11 órakor indulót elérjem. Sikerűlt.
Amikor jelentkezett ez az ember, hogy segít a macskák kimentésében, akkor megkérdeztem, hogy később látogathatók lesznek-e a macskák. Azt a választ adta, hogy igen, természetesen. Több felöl érdeklődtem, hogy kicsoda, micsoda, megbízható-e. Megnyugtató válaszokat kaptam, ezért bíztam rá a macskákat. Bár ne tettem volna, mert így szegényeket cseberből vödörbe jutattam. Amit láttam, a macskakertnek nevezett koncentrációs táborban, az teljesen letaglózott. Az udvar rendezettlen, törmelék, és hulladék kupacok mindenfelé. Legalább olyan romok mindenfelé, mint a hajléktalanok házainak a maradványai. Csak azok sokkal nagyobb területen, mint ez az úgymond 1000nm. Egyedül a keritésről mondottak látszanak igaznak , hogy körben kerítés, villanypásztorral.
Egyszerűen lehetettlen mindent megnézni, mert annyi hely van ahova egy macska elbújhat. A környező területeken rengeteg fa meg bokor, ugyan olyan elvadult részek mint itt a macskák területe. Teljesen meg voltam lepve. Az elmondás alapján nem erre számítottam. Mikor odaértem, megnéztem a Negrót, szegény talán meg sem ismert először, mert alig nézett rám. Azt hittem, hogy ennyire csalódott, hogy egyszerűrn nem akar megismerni. Már a kert egy távolabbi részében hívogattam a Harlekint, mikor nyávogást hallottam. Az hittem, hogy meg van, amikor rájöttem, hogy a Negró nyávog a fészer alatt a ketrecben. Akkor ismert meg, mikor a szokásos módon hívtam a Harlekint enni. Azt hittem megszakad a szívem, ha lett volna nálam hordozó, biztos el is hoztam volna.
Akkor már tudtam, hogy a segítség inkább kínzás lett, mint igazi segítség. Lelkiismeret fúrdalásom van amiért odadtam őket. Az az érdekes, hogy megint működött a megérzésem, csak a máshonnan jövő pozitív vélemények elaltatták az éberségemet. Egyszerűen nem tudom, hogy mit csináljak. Amíg biztosat nem tudok a Harlekinről- ami lehet jó is, meg sajnos rossz is- addig nem tudom, hogy a Negrót elhozzam, vagy ott hagyjam, teljesen tanácstalan vagyok.
Tegnap még azt mondtam, hogy remélem nem fogom meg bánni, hogy odaadtam őket. Már is megbántam!

Mentés, az utolsó pillanatban!

Harlekin kedvenc napozóhely volt, ma reggelre teljesen letarolták.

A Negró búvóhelye volt, onnan szokott előjönni. Ma reggelre ezt is levágták, már nem ad semmi védelmet.
A Harlekin szerette volna elkapni a fekete lányt, de én kaptam őt.

Ő az a fekete lány akit, egyszer láttam messziről. Szerettük volna megfogni, mert őt is kimentette volna a segítő, de miután nem ismer nem tudtam megfogni.

Harlekin a bokszban, Őt nem nagyon lehet látni, csak a kullancsot a nyakán.

Negró már a ketrecben. Elég nyugodtan tűrte. A nézése mindent elárul: csalódás, és szemrehányás tükröződik a szemében.

A bokszban, mintha már sokszor utazott volna így. Itt még inkább kíváncsi, mint sem haragos.

A mai nap a szokástól eltérően kezdődött. Először is négy óra tájban mikor felébredtem láttam, hogy éjszaka esett az eső, mégpedig nem is kevés. Még minden csupa víz volt a járda, tócsák mindenhol. Miután a bringámon nincs sárvédő, addig nem indulhatok el amíg legalább a nagyja fel nem szárad. Az az igazság, hogy ma ez nem nagy baj, mert nyolcra jön az ember aki segít menteni a macskákat. Azt beszéltük meg, hogy a macskáknál találkozumk nyols órakor. Akkor pedig nem mehetek oda elöbb, és nem etethetem meg őket, mert akkor nem biztos, hogy előjönnek később, hogy meg tudjam fogni őket. Pedig rendes körűlmények között nyolc óra tájban már itthon szoktam lenni. Addigra már a macskákat is megetettem, csak még én nem reggeliztem.
Úgy döntöttem, hogy a mentés elött megcsinálom a szokásos bringa körömet, csak nem arra megyek ahol ők vannak, hanem szombat lévén a Hunyadi János úton nem olyan negy a forgalom, és nyugodtan kerűlhetek arra. Így a Harlekin területének a hatos út menti részét is végig tudom nézni, hogy esetleg nincs-e ott. Nem volna csoda, mert egyre inkább szűkül a területük.
Úgy indultam, hogy kb nyolc körül érjek vissza, hogy az etetést és a mentést megtudjuk csinálni. A Hunyadi János úton jöttemm visszafelé is. Akkor háromnegyed nyolc volt. Kimentam a Dunapartra, hogy ott várakozom, ugyanis a segítő emberrel úgy beszéltük meg, hogy ha be ér a városba akkor telefonál, és én akkor indulok a macskákhoz. Hát hiába vártam, nem telefonált.
Nyolc óra tájban elúntam a várakozást, megpróbáltam felhívni, de nem vette fel, sőt kinyomta a telefont. Megvoltam győződve róla, hogy kútba esett a mentés, a nem lehet számítani.
Elindultam megetetni a macskákat. Mikor a Negró területéhez értem azt hittem, hogy elájulok. Azt a bokrot ami alól szokott jönni szinte teljesen leterolták, és a mögötte levő fákat is úgy megvágták, hogy jóformán csak a csupasz törzsük maradt. Ott nem tud egy macska elrejtőzni, vagy az eső elöl egy kis védelmet kapni. Azt nádas részt is levágták, ahol a Harlekin szokott napozni. A sírás környékezett, mert egy pillanatra nem láttam semmi reményt arra, hogy segíteni tudok nekik. Nem láttam egyiket sem, pedig hívtam is őket, meg a bringa csengőjével csengettem is. Legalább tíz percig hívtam őket, már valósággal kiabálva, és nem jött egyik sem.
Elmentem oda ahol már két napja találkoztam a Harlekinnel. Na, ő ott megvolt.Ahogy meglátott azonnal jött. Megetettem, vizet is adtam neki, csináltam néhány fotót, de nam igazán jók, mert ahogy kicsit hátrább léptem, hogy beállítsam a képet, rögtön jött utánnam, és nem tudtam rendesen fotózni. Evés közben többször felkapta a fejé, mintha figyelne valamit, vagy várna valakit vagy valamit.
Egyszer csak egy kemping biciklin, egy 50-60 év körüli férfi gurult elém. Ijedtemben köszöntem neki, ő visszaköszönt. A Harlekin meg oda ment hozzá. Na ettől aztán teljesen meglepődtem, és megkérdeztem a férfit, hogy talán a macskákhoz jött? És kiderűlt, hogy részben a macskákhoz, részben a területen levő ültetvény termését jött szedni. Egész kis konyhakertet műveltek a terület belsejében. Meg tudtam, hogy a Harlekin a szomszédja macskája volt, neki meg egy fekete kandurja, meg egy cirmos nösténye volt. A fete kandurt tegnap még látta, de a cirmos nőstényt már egy hete nem. Most aztán rajtam volt a sor, hogy mondjam neki, hogy ne keresse a cirmost, mert ő már gazdira talált és én vitettem el, most kórházban van, és az új gazdija alig várja, hogy hazavihesse. Azt is meg mondtam neki, hogy ezt a kettőt is szeretném elhelyezni, hogy ne veszelődjenek el . Azt vártam, hogy a férfi feháborodik, és kikéri magának, de legnagyobb meglepetésemre azt mondta, hogy örül neki, hogy megmentem a macskákat.
Akkor már csak az volt hátra, hogy a Negrót is megtaláljam. Együtt bringáztunk visszafelé, és akkor jöttem rá, hogy miért a bringa hangjára jöttek elő a macskák. Mert az eredeti gazdájuk is bringával jött hozzájuk. Meg is kerűlt a Negró, de nagyon érdekes volt, mert hozzám jött és nem a volt gazdájához. Őt is megetettem, csináltam néhány fotót, és hazajöttem.
Itthon, már éppen reggelizni akartam amikor telefonált mentést segítő pasi, hogy na akkor megyünk a macskákért? Azért az emlékezetébe idéztem, hogy nyolc óra már régen elmúlt, de mehetünk. Megbeszéltük, hogy találkozunk JET kútnál. Megettem a reggelim, és csak aztán mentem ki, és még így is több mint félórát vártam rá. Kiderült, hogy bement vásárolni a FN-be.
Jól elbóklászott, és csak aztán jött.
Kimentünk a macskákhoz . Felraktam a bokszot a bringára, előhívtam a Negrót és egy pillanat alatt betettem a bokszba. Elötte még néhány fotót is csináltam róla. Aztán a bokszban is lefényképeztem, és átraktuk a ketrecbe. Nem nagyon tiltakozott, néhányszor nyávogott, sokkal nyugodtabb volt mint, sokszor az enyémek a kiállításon voltak.
Aztán elmentem a Harlekinért, na az érdekesebb volt. Ugyanis egy fekete lány társaságában találtam. Erről a lányról beszélt a reggeli férfi, hogy a harmadik szomszédjáé volt, és ők is szoktak jönni etetni. Ezért láttam néha, hogy járt ott valaki és enni adott a macskáknak.
A Harlekint csak nagy nehezen tudtam megfogni, mert mindig a lány után ment, nekem most nem akart megállni. Persze mert a lány éppen tüzel. Még az volt szerencse, hogy jó előre elővettem az ennivalót, tettem eléjük, és a lány is elkezdett enni, akkor odajött a Harlekin is , és megtudtam fogni. Próbáltam a lányt is , mert őt is elvitte volna a mentést segitő ember, de nem tudtam megfogni. Nem csoda, ő még soha sem jött oda enni. Teljesen idegen vagyok a számára. És bár mennyire is sajnálom az is maradok. Ugyan úgy mint a tegnapi cirmos számára. Az az igazság, hogy nincs több energiám, hogy mégegyszer végig csináljam, ezt a sok kudarccal teli vesszőfutást. És ha mindenki csak ennyit tenne szerencsétlenekér, akkor nem lennének ilyen helyzetek. És mire megszelidülnének, addigra megszünik az élőhelyük. És azt mondta e reggeli ember, hogy a másik oldalon még többen vannak. Hát tegyenek ők is értük valamit.
Pedig ahogy mondta, ott van a vörös Hasonmás is.
Délután felhívott a mentő segítő, hogy túl vannak az orvosi ellátáson, akkor már ébredeztek. Oltások, ivartalanítás, kullancskiszedés és fertőtlenítés. Most két hét karantén, aztán egy az ő lakhelyükhöz nagyon hasonló, csak biztonsággal körbekerített 1000nm-es macskakertben élhetnek. Vannak fűthető macskaházak, szabad ke és bejárással. És ha netán valakinek megtetszenének akkor még saját gazdijuk is lehet. Ők olyan barátságosak, szelidek, hogy még az is előfordulhat, hogy beléjük szeret valaki. Őszintén kívánom.
Legyetek nagyon boldogok életetek további részében.

Haladék.

Az ő bőrén nagyon látszanak a kullancsok nyomai , de erre is fog kezelést kapni.

Ez egy régebbi kép róla, az üvegben a táp, jó volna hozzáférni.

Ma megint ezen a távoli helyen kerűlt elő, és őt itt etettem.

Negró a bringa elött, mintha csak azt mondaná, hogy" ne menj el."

Elfogyott az ennivaló, most már játsz velem egy kicsit.

Tegnap este nem jött össze a macskák mentése. Van, hogy az ember eltervezi a tenneivalókat, és aztán rajta kívűlálló dolgok miatt meghiúsul az elképzelés. Ebben az esetben a macskák, vagy nyertek még egy napot a régi otthonukban, vagy még egy napig veszélynek vanna kitéve. Ez, az a dolog amit sajnos nem tudok befolyásolni, és csak az ő szerencséjükön múlik, hogy holnap reggel sikerül-e menteni őket.
Így aztán a reggeli bringázás megint macskaetetéses bringázás volt. Odafelé a Negrót hiába hívtam a szokásos helyén, nem jött. Ezért aztán elmentem a terület végébe, mert a Harlekint tegnap ott találtam. Ma már itt középen nem is kerestem. Ahogy közeledtem az úton ahhoz a részhez ahol számítottam rá, csengettem néhányat, és válaszként, meghallottam egy macska nyávogását. Nem nagyon mertem hívogatni, mert tegnap egy szerencsétlen sovány cirmos kerűlt elő a hívásra. De azért néhányszor leszóltam a bokrok közé, hogy Harlekin, Harlekin, és ő volt a bokor alatt, ahonnan csak úgy szaladt felfelé. Rendesen evett, utána hentergett játszott a kezemmel, és közben megint kiszedtem belőle néhány kullancsot. Vagy őt nagyon szeretik, vagy ezen a részen nagyon sok kullancs van, de benne néhány napja, rendszerint találok.
Nagyon megsajnáltam, mert amikor elindultam a bringával, egy darabig szaladt utánnam az úton. Annyira nem akarta, hogy ott hagyjam. Ha minden úgy sikerül ahogy szeretném, akkor holnap reggel elvisszük onnan. Igaz, hogy sem ő, sem a Negró nem fogják érteni, hogy mi is történik velük, de majd egy idő után rájönnek, hogy nem jártak rosszul. Csak reggelig ne történjen már semmi baj.
Elmentem a szokásos körutamra, és visszafelé a Negró is előkerült a bringa csengőhangjára. Még vigyázni is kellett, nehogy elém kerűljön. Nagyon örült nekem, először nem is enni ment, hanem simogatni, meg dögönyözni kellett, és cak utána evett.
Megvártam amíg megette a tápot, és őt is ott hagytam. Ő sem nagyon akart maradni, de éppen jött egy autó, és attol megijedt, és lement a töltés mellé a bozótba.
Az az igazság, hogy nagyon fognak hiányozni, de az ő biztonságuk sokkal fontosabb. Annyira kedves macskák, hogy épp a kedvessésük miatt könnyen érheti öket valami baj. Az igaz, hogy valami óvatosság is van bennük, mert egy idő óta csak akkor jönnek elő, hogy ha meggyőződtek róla, hogy én vagyok ott.
Holnap reggel még találkozunk, aztán mennek az orvoshoz ellenőrzésre, oltások, vérvétel a teszteléshez, utána Kismarosra karanténba. Majd, ha semmi baj nam lesz akkor mehetnek a macskakertbe. Szabadon járkálhatnak fedett, és szabad területek között. És ha valaki beleszeret valamalyikbe, akkor még saját gazdija is lehet. Nagyon megérdemelnék, mert nagyon kedves aranyos macskák.

Még semmi jel!

A Negró a szokásos evőhelyen, egyedűl evett.

A Harlekin a területük másik végében találtam meg. Itt adtam neki enni. Közben előkerűlt egy másik círmos.

Kora hajnalban arra ébredtem, hogy zuhog az eső. Ha nem áll hatig, akkor nem tudok bringázni menni, és a macskák sem kapnak reggelit. Ha egy etetés kimarad, attól még nem lesz semmi bajuk, hiszen a korábbi életükben is elég rendszertelenűl ehettek. Nem is ez a gondom, hanem az, hogy lehet, hogy ma találkozom velük utoljára, és nem tudok oda menni.
A neten járkáltam jobbra- balra, többeknek elmondtam a gondom, hogy azért megvisel, hogy el kell tőlük válni, még ha ez egyértelműen az ő jövőbeni biztonságukat szolgálja is. Egyedül az megoldás számukra, ha kikerűlnek ebből a pokollá vált paradicsomból.
Sokan megértették a bánatom, hogy visszaélek a bizalmukkal, és ezt akkor is így élik meg ha az ő érdeküket szolgálja. De olyan is volt aki szerint feleleges aggodalmaskodás, mert ha nem tudom etetni őket akkor új gazdinál jobb helyen lesznek. Ha csak ezt nézem, akkor ez igaz is, de a jelenlegi helyzet úgy néz ki, hogy a nagy bizonytalanságba kényszerítem bele őket. És ez még akkor is így van, ha a legjobbat akarom nekeik, és a lehető legjobb fog velük történni. Ha akarom, ha nem ők ezt így élik meg! Ilyenkor szokott az jönni, hogy ugyan mit vagy úgy oda ezek csak macskák. Ezt már nem vártam meg, inkább kiszálltam.
Igen, ezek csak macskák, csak hogy őket már legalább egyszer cserben hagyták, és bennem mégis megbíznak, és nem tudják, hogy a jövőben várhatóan jobb, biztosabb életük lehet. Most csak a félelmet, és csalódottságot fogják megélni.
Tíz óra tájban elindultam, hogy megetetem őket, meg körbe megyek a bringaútamra.
Már majdnem a macskáknál voltam amikor a régészeti feltárás területén megláttam egy embert amint egy sport íjjal lövöldözött. Remélam nem macskákra, sőt más egyéb élőlényre sem. Éppen tegnap mondtam, hogy ezen a helyen elöbb-utóbb a gonoszsággal is fognak találkozni. Lehet, hogy már is itt van a gonoszság?
Lassan közelítettem meg a macskák szokásos helyét. A még meglevő bokrok alatt láttam egy fekete macskát, de mikor szóltam hozzá, menekülésre fogta a dolgot. Csak reméltem, hogy nem a Negró volt, mert ő talán nem menekült volna előlem, hacsak nem érte valami baj mi elött odaértem. Nem jött egyik sem, ezért tovább mentem, gondoltam, hogy a terület másik végében még megnézem őket. Ott még sohasem láttam egyiket sem, de egy próbát megér. Legnagyobb meglepetésemre, a giz-gaz közepén megkáttam a Harlekint, és ahogy szóltam hozzá, már jött is felfelé. Itt adtam neki enni, és miközben evett a távolból, a gyártelep irányából nyávogást hallottam, és elkezdtem hívni a Negrót. De nem a Negró jött, hanem egy eddig még nem látott nagyon sovány círmos. A Harlekin nem örült neki, fújt meg morgott rá, de az nem tágított, így eléje is raktam egy kis ennivalót. A Harlekinből, megint kiszedtem három kullancsot. Neki nagyon érzékeny a bőre, mert elég sok gyúlladásos folt van rajta. Biztos a kullancsoktól. A multkor mikor a Frontlaintól elfogytak a kullancsai akkor egész szép tiszta lett a bőre. Hiába a világos bőrszín, még állatban érzékenyebb.
Bár mennyire is sajnálom semmi kedvem ezzel a szegény új jövevénnyel is foglalkozni. Nem fogok újabb gondot a nyakamba venni. Ha mindenki csak ennyit tenne szerncsétlen elhagyottakér, akkor sokkal kevesebb szenvedés lenne. Szegény valahogy eddig is megélt. A farka vége hiányzik, biztos elkapta egy kutya, vagy egy ajtóhoz odacsukták, és letört neki. De régen történhetett, mert már nem sebes .
Visszafelé jövet a szokásos bokrok alól előkerűlt a Negró, boldogan szaladt amikor szóltam neki. Most már biztos, hogy korábban egy másik feketét láttam, nem őt. Megette rendes adag reggelijét, majd kérte és magkapta a szokásos símogatást, és eljöttem, és csak remélni tudom, hogy nem rájuk lövöldözött az az ember a nyilával.
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ez a Lakos jelentkezik-e? Szeretnék már túl lenni az egész dolgon, mert akkor a macskák nagyobb biztonságban lennének, mint most. Remélem igaz az amit a Lakos mondott, meg az amit másoktól megtudtam róla.

Még egy nap!

Egy tehereutótól megriadva, elindultak a biztonságos bokrok felé.

Na, ki a vezér? Azért migis csak két kandur.

Táskavizit. Van-e még valami ennivaló?

Szeretnék egy kicsit játszani veled.

A Negró majdnem belefekszik a vizes edénybe.

Az utolsó szem tápot is felszedi.

A bokrok védelméből jött elő. Mikor meggyőződött róla, hogy nincs itt idegen akkor elindult felfelé.

Ma is, mint az utóbbi időben mindem reggel, félve közelítettem a macskák etetőhelyéhez. Soha nem tudhatom, hogy mit találok. Előkerülnek, vagy nem, és ha igen, milyen állapotban.
Mikor odaértem, csengettem néhányat, és elég gyorsan előkerültek. Előbb a Negró, majd nem sokkal utánna a Harlekin. Mindkettő elég óvatosan jött, elöbb jól körűlnéztek, hallgatóztak jobbra, balra, és csak mikor meggyőződtek róla, hogy nincs idegen, akkor indúltak el felfelé.
Nagyon aranyosak voltak megint mind a ketten. Elöbb a símogatásér jött mind a kettő, s csak utána mentek enni. Még egy napot kell átvészelni, hogy semmi baj ne érje őket. Azt nagyon fogom sajnálni, hogy többé nem láthatom őket, de a biztonságuk ennél sokkal fontosabb. Remélem, hogy holnap este előjönnek, mikor odamegyünk, és hagyják magukat megfogni, és betenni a hordozóba.
Nagyon bízom benne, hogy sikerül, mert nagyon szelídek, ma is a lábamon henteregtek. A Harlekin homlokáról egy kullancsot is leszedtem, és azt is hagyta, sőt még utána sem ment el.
Akkor indult el lefelé mindegyik, amikor egy nagy teherautó ment el hátunk mögött. Az meg nem is baj, ha a járművektől félnek.
Remélem nem mondja le az ajánlatát az állatmentő, és segít megoldani a két macska jövőjét, és ennek következtében két boldog állatka lehet belőlük. Bízom benne, hogy nem fogom megbánni az akciót. Nagyon szeretném, ha a továbbiakban is kapnék hírt felőlük.